Patyom kivan

Pont odakint jutott eszembe (egy teljesen másról folytatott beszélgetés közepébe váratlanul belekiáltott sudden moment of clarity keretében, természetesen), hogy utoljára pont 5 éve voltam a Szigeten, az ottani Manu Chao koncert hatására kezdtem blogot írni és zenekart keresni. Utóbbi vakvágánynak bizonyult, előbbiben benne ragadtam. Egyeseknek első reggeli kávé a blogom, cigi mellett ettől indul be az emésztésük. Másoknak munkahelyi automatás kávé műanyagpohárból: időnként muszáj, hogy képben legyenek a pletykákkal. Van, akinek elsőrandis kávé, belépőnek véli a komolyabb dolgokhoz. Nekem mindenesetre Costa- vagy Starbuck's-os magas cappuccino ötcentis habbal: ha már megírom, akkor megadom a módját, ráadásul J-nek is sok köze szokott lenni hozzá. A habot egyébként sokkal jobban szeretem, mint magát a kávét, a sörrel is így vagyok.

A Szigeten a fröccsnek is volt néha habja. Napközben nem alkoholizáltunk, meg is mondták az alapítványosok, hogy nem kéne a betévedők előtt cigizni-piálni, nagy hanggal megnyugtattuk őket, hogy á, dohányozni mi egyébként se, az alkoholról némán lapított a társaság. Elég hamar be is állt, hogy a viceházmesternél erősebbet este se nagyon iszunk, bár volt, hogy elvitelre, palackba kértünk kettőt, az viszont egy teljes Quimby-koncertet kibírt. 

Az volt, hogy a Mensát idén nagyon megtalálta egy alapítvány, és egyéb akcióik mellett a Szigetre és a Voltra is kitelepültek logikai játékos sátrakkal. Nekem nem igazán jött le, hogy ezzel az egésszel mit akartak volna elérni, állítólag a logikai játékokhoz ugyanolyan stratégiai gondolkodás szükségeltetik, mint a pénzügyekhez. Nekünk mindenesetre az volt a dolgunk, hogy szivacskockákat, ördöglakatokat, logisztorikat és egyéb bonyodalmakat állítsunk szegény másnapos fesztiválozók elé. Kérdőívekkel is kellett vegzálnunk őket, volt egy, amiben olyan rázós kérdések voltak, hogy mennyi ideig spóroltál a belépőre és mennyit tervezel költeni a Szigeten, meg egy másik, ahol egy hosszú szöveg alapján kellett válaszolni arra, hogy mi az a megtakarítás és mivel jár együtt a magas hozam. Ez utóbbit hál'istennek nem fordították le angolra.

Egy nyugodalmas reggelen hozzáláttam, hogy kijavítsam a kérdőív nyelvtani hibáit, úgy nézett ki, mint egykori osztálytársnőm angoldogája. A csajnak több testvére is járt már a suliba, egyiket felmentették a nyelvtanulás alól, örökletes alkalmatlanság miatt. Szóval érthető, hogy Gizike, aki középfokú nyelvvizsgája birtokában szakfordítónak képzelte magát, az egyoldalas szöveg fordítására már nem vállalkozott. A molinóra nem mertem ráírni, pedig azon is olyanok figyeltek, mint: "it is continously keeps up", de rosszul pozicionált idézőjelek és elütések is bőven előfordultak. 

A betévedőktől viszont - talán épp nyelvi nehézségek miatt - nem voltam elájulva. Nem gondoltam volna, éppen saját magamról, hogy bizony nem tudok ugyanúgy kommunikálni, rakosgatás közben fesztelenül beszélgetni egy külföldivel, mint egy magyarral, főleg, ha neki se az angol az anyanyelve. És persze mindenkinek komplexusos volt az angolja, hozzám küldték a külföldieket, magyarral alig beszéltem három nap alatt. Amúgy jól voltunk tartva, árnyékban, kaptunk vizet, a kéteringben ebédelhettünk, és nem nekünk kellett becsalogatni az embereket a sátorba. Őszinte tiszteletem az áldozatainké, én nem hiszem, hogy képes lennék egy fesztiválon logikai játékokkal gyötörni szegény lázas agyamat.

És hogy mitől volt lázas? Na, az 4 óra után kezdődött. Rutinszerű első rozéfröccs, aztán irány valami koncert. Az első napra a Che Sudaka-Budapest Bár-Quimby-Rackajam programot raktam össze, legnagyobb meglepetésemre a többiek jöttek velem és állítólag még tetszett is nekik. A Racka-elem végigvonult az egész ottlétemen, mert az utazás előtti éjszakára is csak az éjféli hazaérkezés volt kikötve, az előírt véralkoholszint, illetve az éjfél utáni látogatás tilalma nem...

Azt, hogy pénteken olyan alacsony lett a vér az alkoholomban, részben véletlen. Ekkor Mizsa is részt vett az önkénteskedésben, és olyannyira felbuzgult, hogy teljesen betáblázta az esténket. Először Paraparkoztunk. Ismét kijutottunk, bár egy bosszantó elnézés miatt nem döntöttük meg a fesztiválrekordot, de azok amúgy is több segítséget kaptak, mert minket az operátor elég józannak látott. Ezen gyorsan segíteni kellett, a Bor-és Fröccskertben telepedtünk meg. Előrelépésnek tekintem, hogy még a Borsodi által szponzorált Hegyalján is erőteljesen marketingelik a bort, és lehet is ténylegesen jókat kapni. Hát még itt. A Sziget ugyanis alattomban megigényesedett, biztos hozzájárult ehhez a 13 ezres napijegy-ár, de kevés a bunkó, minden drága, viszont lehet indiai kaját, óriásbucit és gyümölcsöket is enni, italból meg a határ a csillagos ég. Szóval megtanítottuk néhány francia csajnak, hogy ez a halovány rózsaszín, gyöngyöző ital nem az a szörpös-sörös gusztustalanság, amit Monaco néven az egész pereputtyuk boldogan nyakal, aztán felkerekedtünk, hogy még elérjük a Timur Lenk együttes pult alatti Patyom-kinn projektjét.

Ők Mizsának valami szegedi haverjai, és egyszer csak megjelentek egy echte Mahart hajóval, nyakunkba aggatták a rózsaszín P vagy a kék F (no comment) cetlit, majd nekilendültünk a Dunának. A fényképek tanúsága szerint egészen a Lánchídig lementünk, aztán vissza a Megyeriig, végül megint a Szigeten tettek ki. Közben dínom-dánom, vigalom, csak Mizsa vadult meg, és jelent meg egyszerre szilvapálinkákkal. Na, hát ezért csodálkoztam el Olaszországban nagyon, hogy milyen ruhák vannak nálam. A pakolást ugyanis szintén az éjféli határidő utánra halasztottam...

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio