Valami Amerika

Címkék: 

Mesélek egy kicsit arról, hogy miben más Amerika. Persze tudom, hogy olyan, hogy "Amerika" nem létezik, USA létezik, meg annak az ötven tök különböző tagállama, de olyannyira, hogy az ásványvízen felsorolják, hogy melyik államban 5 cent a betétdíj, és melyikben 10. Én összesen 3 államot láttam, abból is egy-egy várost, de van, ami mindenhol közös, és ordítóan eltér Európától. Na, ezekről fogok mesélni. Nem fontossági, hanem asszociációs sorrendben.

1. közlekedési lámpák

A gyalogosoknak fehér sétáló ember, illetve piros kéz jelez, de ellentétben Európával, náluk a piros kezd el villogni, amikor mindjárt majd piros lesz, és ez az idő bosszantóan sokáig tart. Persze hamar rájössz, hogy hatvanhatszor át lehet érni az úton, és egy fél óra múlva már akkor is lelépsz, ha már azóta villog az a mancs, hogy látótávolságba értél. Ezért kell, hogy sokáig villogjon. Jobb helyeken van mellette egy számláló, ami kb. 20-tól indul.

2. járművek formája és mérete

"Csőrös kamionokkal megyünk a pénz miatt", ahogy a Kiscsillag megénekelte, na meg az autók is benzinnyelő batárok. A távolságokat nem úgy érzékelik, mint mi, és a mértékegység se ugyanaz. Nem, nem a mérföldre gondolok (bár elég idegesítő, amikor próbálnám érzékeltetni Magyarország méretét, és hirtelen át kell számolni négyzetmérföldbe, vagy acre-be), hanem a "hours' drive"-ra. Ami kocsival csak 3 óra, az közel van, oda még simán elugrik az ember egy esti bulira. 

3. takarékosság (illetve nem)

A reptéri kávézóban az alkalmazott könnyű kézzel dobálta ki az egyesével csomagolt, ránézésre hibátlan almákat, mert "lejártak". Az egy dolog, hogy Etiópiában éheznek, de én, szegény, kivéreztetett pénztárcájú európai is vettem volna párat, ha odafértem volna. Végül mégse volt pofám elkérni azt, amit az imént iktatott, inkább vettem a polcról. A szállodában a takarítónőben megbízhattam: nem kapcsolta le az egész nap teljes erővel zúgó klímát. És igen, azért volt rá szükségem, mert a sajtot imádom, hűtő meg nem volt. Vagy említhetném a cipőboltos esetet, amikor nem nagyon értették, hogy miért nem veszek egy teljesen felesleges sportcipőt azért, hogy még 20% kedvezményt kapjak a kiszemelt gyönyörű kék magas sarkúra. 

4. közvetlenség

Egy véletlen szemkontaktus is elég, hogy beszélgetésbe elegyedjen az ember. Ha valaki bajban van, segítenek, ha sorban álltok, a végén úgy köszöntök el, hogy "csodás volt beszélgetni", és ha megszokja az ember, annyira nem is tűnik őszintétlennek. Tényleg létezik a "happy"-kultúra, és míg korábban idétlennek tartottam, most saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha napjában hetvenszer megkérdezik, hogy hogy vagyok, és erre nekem minden alkalommal kulturális kötelezettségem azt válaszolni, hogy jól, és te, akkor egy idő után tényleg úgy kezdem érezni, hogy ha csak annyi problémám van, amennyit még ezzel a kedvesen érdeklődő idegennel sem osztottam meg, akkor tulajdonképpen boldog vagyok. 

5. hülyebiztosság - akarom mondani mentális ergonómia

Minden ki van írva, amit a tervezéskor elszúrtak és gondot okoz az embereknek, de nem ám egy A4-es lapra tollal, Gizi néni macskakaparásával, hanem dizájnosan, kinyomtatva. Igaz, hogy nem mindig arra gondolnak, ami nekem pont kérdéses, de ebben az esetben keresek valakit, aki úgy fog eligazítani, mintha ez lenne az élete értelme. Néha eltűnődtem, mennyit keres a múzeumban ácsorgó élő útjelzőtábla, vagy az, aki a metróban, pályaudvaron stb. terelgeti a hülye turistákat, és arra jutottam, hogy akárcsak az eladók, nem sokat keresnek, hanem ez a munkájuk, és úgy vannak szoktatva, hogy csináljanak úgy, mintha élveznék. Ez a happykultúrához hasonlóan végül szerintem kiváltja azt, hogy tényleg élvezni fogják, ugyanis senki nem robot, mindenkinek lehet egy kedves szava, extra kérdése a másikhoz, és a nap végére akár fel is töltődhet azzal, hogy jól végezte a munkáját. Persze ezek a front-office-ok voltak, az irodai junior executive assistant development managereket nem láttam (egyszer mentem munkanapon reggel 9-kor a metrón), és igaz, hogy volt kivétel, például pont a helyi Exkiben, ahol inkompetens és közönyös alkalmazottak voltak, de általában úgy fogadtak, mint egy rég elveszett barátot.

A jogaikról is messzemenően tájékoztatják őket, ki van írva például, hogy a reggeli zsufi nem mentség a másik taperolására, meg hogy kinek szólj, ha gyanús csomagot látsz. Nagy divatja van a beszélő telefonszámoknak, például 682-7233=NYC-SAFE. Szeretik az egyszerű és kifejező nyelvezetet, a hivatalos feliratok közül is sok szerintem máshol, ahol "angolságra" törekednek, nem fordulhatna elő. 

6. táplálkozás

Friss zöldség és gyümölcs véletlenül se szerepel az étlapon egyik étkezésnél sem. Minden sarkon van hotdogos, és gondolom, bizonyos hőmérséklet váltja ki a "softee" fagyiárusok megjelenését. Enni mindenhol lehet, még a kaszinó közepére is biggyesztettek egy cukorka-automatát. A mensás rendezvényről már ne is beszéljünk.A kaja ugye benne foglaltatott a regisztrációban (ez, például, olyasmi, amit átvehetnénk), és egyszer láttam, hogy vannak, akik már fél órával kezdés előtt beállnak a sorba, ami persze így körbemegy a termen, mint egy jól sikerült esküvői vonatozás. Pedig itt nem fordult elő az, ami számos magyar karácsonyi rendezvényen: a legjobb kaják elfogynak, a többi meg nem kell senkinek. Az asztal elején volt egy adag ványadt vegyes saláta, amire lehetett hatféle öntetet, kenyérkockát, babot és reszelt sajtot szórni (nehogy véletlenül kalóriaszegény maradjon!), utána jött a kétféle húsétel, meg a párolt, rendszerint szószban úszó zöldség és a valamilyen fajta krumpli, aztán volt még egy nagy húsdarabokat tartalmazó asztal, ahol pincérek vágták az ipart, és persze egy desszertes asztal, ahol torták meg pohárkrémek voltak (mondtam már, hogy imádom a pohárkrémeket?). Hozzá bor, sör, limonádé, és egy kellemes meglepetés: cukrozatlan, igazi jeges tea. 

A metróban láttam egy érdekes hirdetést: az egyesült üdítőital-gyártók mondták, hogy milyen sokat tesznek az egészségünkért, hiszen megmondják, mi hány kalória, és széles a választék, lehet egészségeset is inni. Na persze. Ha igazán tenni akarnának valamit, akkor nem árulnának, csak vizet meg 100%-os gyümölcslevet, de akkor még jobban össze kéne fogniuk, mert aki megszegné a megegyezést és piacra dobná az első cukros, szénsavas löttyöt, az letarolná az egész piacot.

Most ittam először Smartwatert, ami desztillált, majd elektrolitokkal dúsított víz. Érdekes, hogy azt írták rá, csak az íze miatt tettek bele kalcium-kloridot, magnézium-kloridot meg kálium-bikarbonátot, és tényleg semmi perc alatt beszívtam belőle egy litert, pedig alapjáraton csak akkor iszom vizet, ha muszáj (például a nevadai sivatagban, ami már csak azért is vicces, mert az állam neve pont azt jelenti, hogy "havas").

Ja és mindent legalább kétszer akkora kiszerelésben árulnak. Az útikönyvben is megénekelt cukorka- és aszaltgyümölcs-boltot csak azért nem fosztottam ki, mert fél kiló volt mindenből a minimális mennyiség. A boldogság, béke és kánaán akkor köszöntött be, amikor megpillantottam a renói Walgreen boltban az egygallonos Arizona teát, amit otthon fél literenként árulnak a Nordsee-ben. Az Y generáció lakosztályában pedig 2,5 literes vodkák, whiskyk és Bacardik csücsültek...

Így hirtelen ennyi jutott eszembe, remélem, élénk képet festettem remek hasonlataimmal, színes stílusommal és szárnyaló kreativitásommal a kis fejetekben. A következő a mensások személyleírása lesz, állejtésre felkészülni.

Hozzászólások

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio