Hát vége az idők végezetének is

Itthon vagyok megint... már amennyire itthon lehet az ember Brüsszelben, ráadásul úgy, hogy Szöszke vendégszeretetét élvezem, na de legalább már azonos időzónában legtöbb olvasómmal.

A rendezvény egyre inkább hasonlított egy Mensa-táborra, eltekintve persze a tízezer összekalapozott dollárról, ami a Mr. Mensa választás révén ütötte az oktatási és kutatási alapítvány markát. Az öt fellépőn kívül ketten elénekeltek egy Mensaman című dalt ("reads like lightning, snores like thunder..."), vagy harmincan pedig egy flashmobot táncoltak el, ami tényleg az volt, lévén hogy a szereplők akkor látták egymást először. YouTube alapján tanulták be a koreográfiát.

Na de amint említettem, tényleg egyre inkább a mi táborainkra emlékeztetett a dolog. A csokiszökőkút bedöglött. Valahányszor elindultam valahová, a végén mindig a Gen Y SIG társaságában kötöttem ki, és olyan sokat játszottuk a "Never ever" ivós játékot, hogy már szinte minden, amit mondtak, megkapta tőlem a "túl sok információ" címkét. Egyre kevesebbet aludtam, az utolsó éjszaka már nem is. Persze ekkor kellett világmegáltó beszélgetésbe bonyolódnom az amerikai Mensa extitkárával, és ekkor ismerkedtem össze Tudor helyi változatával is. 

Az út ehhez képest meglepően gyorsan telt. Az időm nagy részében - legalábbis így éreztem, noha logikus okokból legfeljebb pár óra lehetett - az kötött le, hogy megfogalmazzam a TSA-nak azt a kifinomult hangnemű anyázós levelet, amit ha elküldök, talán az életben nem engednek be többet Amerikába. Ugyanis Londonban azt vettem észre, hogy nincs meg a lakatom. Pedig, mint arra irományomban is rámutattam, pont azért vettem kemény 12 euróért TSA tanúsítvánnyal rendelkezőt, hogy ne vágják le, továbbá ez az én tulajdonom, és mellesleg pávakék színű volt. Még jó, hogy a vonaton már nem volt wifi, mert amikor a Budapestre szállítandó cuccok után kotorásztam, hirtelen megtaláltam. Istenadta tulok jenkije összecsattantotta a kinyitott lakatot, és utána már képtelen volt megint kinyitni és szépen visszaakasztani a cipzárra. Az, hogy ezzel a lakat, hogy úgy mondjam, a funkcióját veszti, senkit nem érdekel. Na de legalább megvan.

És megvolt a londoni curryevés is, most pedig annyira elegem van az utazgatásból, hogy legszívesebben igénytelen ruhában kifeküdnék az árnyas Tisza-partra egy üveg fehérborral, és nézném, ahogy a fakó víz hömpölyög a sáros partok előtt, és csapkodnám a k..va szúnyogokat. Ha jobban belegondolok, 9 nap múlva pontosan ezt fogom csinálni, és ez lényegében boldogságnak teteje lesz. Amerikába pedig biztos visszamegyek még, ha máskor nem, jövő ilyenkor, Fort Worthbe. Kultúra Marhavárosban, ez a jövő évi tábor címe.  

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio