Kerülgetem, kóstolgatom

Tudom, milyen türelmetlenül vártátok már az újabb bejegyzést, de tegnap épp J-vel akartam volna világmegváltó beszélgetést folytatni GTalkon, mit csinált volna a szállodai internet, ha nem akadozik. Miután J. megunta és lefeküdt, hibátlan lett a kapcsolat, de akkor meg már nekem nem volt olyan kedvem.

Tehát a tegnapi napom úgy nézett ki, hogy baromi korán ébredtem. De úgy, hogy 4:20-kor. Ennek köszönhetitek az előző nap megejtően pontos és illusztrációkban gazdag krónikáját. Aztán arra gondoltam, hogy rendkívül faszályos lenne ilyenkor indítani a napot: se dögmeleg nincs még, se a nap nem süt az ember szemébe még, se tömeg nincs még sehol. Persze ezzel arányos a nyitvatartás is, de úgyse akartam például Szabadság-szobrot nézni alulról (bemenni meg nem lehet, felújítják). Ellis Island valahogy nem érdekelt, ha lett volna kivándorolt felmenőm, azért megnéztem volna.

Ehelyett a Staten Island-i kompot választottam közlekedési eszköznek, lévén ingyenes, és a vízről lehet remek fotókat lőni az említett látványosságokról, plusz Manhattan sziluettjéről.

Másra nagyon nem is jó, az utazóközönség viszont érdekes. Munkába menő, unott, átlagos arcok, egy-két excentrikus szingli utazó (mint én), meg egy csapat kiscserkész. Kikötés után egyből fordultam is vissza, maga a sziget egyáltalán nem izgi, bár valaki odapottyantott egy tibeti múzeumot.

A következő programpont az volt, amit eredetileg nem is terveztem: a Financial District bebarangolása. Itt olyan emblematikus dolgokkal találkozhat az ember, mint a:

Wall Street...

...meg az ő elfoglalói, momentán csendespihenőn.

És a hírhedt Federal Reserve, Fefe és Cell narratívája alapján minimum egy kis kénköves füstöt elvártam volna.

Naná, hogy fotózkodtam a bikával is, csak néhány japánt el kellett hessenteni.

Itt már nagyon kellett pisilnem, de azért kattintottam párat a kis templomban és a mellette lévő temetőben.

Ezután pedig eljött az ideje, hogy átkeljek Brooklynba. Először metróval átmentem, utána megpróbáltam megtalálni a hidat. Ezt többszörösen is megnehezítette az amerikai útjelzési kultúra (nem egyértelmű, mi szól az autósoknak, és mi a gyalogosoknak, továbbá előszeretettel hagynak sorsodra a döntő pillanatban), illetve az, hogy kilométereket (pardon, mérföldeket) kellett gyalogolni, mire a kötelező járdát végre meg lehetett közelíteni a többsávos autópályán keresztül, de azt kell mondjam, megérte.

Jeges almás-fahéjas teát iszogatni a Brooklyn hídon menő.

A híd végén egy határozott jobbkanyarral Chinatownba jut az ember, utána meg Little Italy következik. Gondoltam, mindenképpen etnikai kaját eszem, hát, sajnos nem bírtam ki az olaszokig, de hát azt ehet az ember akárhol, legfőképpen Olaszországban, a kínai kajára viszont kíváncsi voltam: mennyiben csinálják másképp, mint Magyarországon?

Igen autentikus helyre sikerült betévednem, az hagyján, hogy ott lógtak a pekingi kacsák a bejáratnál, de a menün szinte semmi nem volt feltüntetve, csak a főfogások, aztán nekem szegezték még azt a kérdést is, hogy mit kérek még, hát rizst, vazzeg, meg tavaszi tekercset, mert hirtelen ez jutott eszembe, de aztán láttam, hogy a másik asztalnál a helyiek (értsd: kínaiak) kókuszdiókat kanalaznak ki, meg effélék, szóval lettek volna még horizontok, de a kaja jó volt. Nem fűszerezték meg édesezték agyon, mint otthon, az alapanyagok vitték el az egészet. Szeretem, hogy a vizet kérdés nélkül hozzák, sőt, újra is töltik, ez itt népszokás.

Jó ebéd után elérkezettnek láttam az időt egy kis vásárlásra, és ebben segítségemre is volt, hogy véletlenül betévedtem a Nolita negyedbe (Észak-kis-Olaszország). Egy tüneményes kis boltot találtam, Tierra a neve, és bőr- meg drótékszereket árulnak. Azzal indul, hogy az eladó a kezedbe nyom egy virágot, ami ezekből az anyagokból készült, megkérdezi, hogy vagy és mit szeretnél, aztán ugrál, leakaszt, hozza, párosít, satöbbi. Mondanom se kell, hogy gazdagabb lettem néhány darabbal egyik kedvenc színemben (rozsdaszín). Voltam még egy egyberuha-szaküzletben is, az eladó szénné dicsérte, akármit vettem fel, de nem dőltem be neki, azt még én is látom, ha valamiben terhes vízilóra hasonlítok.

Több ilyen kitérő után megérkeztem az útikönyvből kinézett Economy Candybe, ahol kimérve árulnak cukorkákat és magvakat meg aszalt gyümölcsöket. Igen ám, de minimum egy fontot (fél kilót) kell venni belőle. Egyébként ez is általános, csak szerencsére találtam egy másik csemegeboltot (Russ and Daughters), ahol lehetett keverni a különféle fajtákat. Ennek alapján kicsit féltem, hogy a másik kinézett bolt, a Murray's Cheese is ilyen lesz, netán egy egész guriga parmezánt akarnak majd rám sózni meg ilyenek, de nem, hajlandóak voltak kis darabot is vágni. Beszereztem négyféle amerikai sajtot ("Vámpírűző" cheddar fokhagymával és jalapenóval, "Dante" vörösborban érlelt sajt, "Szarvasgombás Szédület" kecskesajt, meg a kedvencem, a Dunbarton Blue, ami szintén egy cheddar, tehát kemény, viszont a préselés előtt kilyuggatták, tehát helyenként megkékült "erecskék" vannak benne), pártoljuk a helyi termelést alapon, csak azt felejtettem el, hogy a szobámban nincs hűtő. Na de sebaj, sütöttem én már (síeléskor, jóvan?) pizzát radiátoron, ennek mintájára a légkondi fúvótestjére helyeztem a sajtos zacsit, és egész jól elmarad.

A vásárolgatás után már tele volt a kezem, meg egyebem is, szóval szerettem volna hazaugrani a szerzeményekkel, de útközben belebotlottam egy kirakodóvásárba. Akárhova megy az ember, az ilyenek mindig 80%-ban a kajáról szólnak. Az emberek ugyanis odamennek, és azzal az ürüggyel, hogy "ilyen érdekes kaják csak itt vannak", meg hogy "a kimozdulás során megevett falatkák nem számítanak", mindent felfalnak. Én csak a bubble tea-t kóstoltam meg, amiről viszont kiderült, hogy a buborékokat egyáltalán nem szénsav, hanem tápiókagolyók képezik, ami kicsit az aloéra emlékeztet, kívül nyálkás, belül szivacsos, de ennyire azért nem gusztustalan, és állítólag egészséges.

Az estét a 5th Avenue-n töltöttem, de nem vettem sok mindent, csak egy szoknyát (ennek még lesz folytatása) a Benettonban, egy táskát meg egy nyakláncot a Fossilban, meg persze megint néhány Sephora-terméket. Viszont minden kirakatban ott virít spanyolul, hogy "kimész" (sales), én azonban nem engedelmeskedem. Én még bemegyek.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio