Pavalovai reflex

Ma úgy kezdődött a napom, hogy egy tengerparti sziklán ülve gyümölcsöt ettem és George R.R. Martint olvastam (akinek erről az jut az eszébe, hogy "rohadt mázlista", annak a kedvéért megjegyezném, hogy az egésznek az volt a kiváltó oka, hogy 7:44 perckor felbőgött egy szemétszállító kocsi az ablakom alatt, és nem egyszer). Ezután a szálloda tetején napoztunk és úsztunk a medencében (akinek erről az jut az eszébe, hogy "elkényeztetett liba", annak jelezném, hogy a víz olyan hideg volt, hogy tíz perces szoktatás után tudtuk rávenni a boka feletti testrészeinket, hogy belekerüljenek).

Ebéd helyett a Hypogeumot néztük meg. Ez egy legalább 5000 éves, föld alatti temetkezési hely, amit, figyelem, fém szerszámok nélkül, a két kicsi kezükkel vájtak ki. Ha ez még nem lenne elég, nem csak úgy kikaparták a követ, nem ám, hanem olyan formájúra vésték, mintha megalitikus templom lenne, vagyis kőtömbökből állna. Ehhez figyelembe vették a kő természetes alakját és hibáit is, ugyanis ettől stabilabb a szerkezet. Okkerrel festettek rá mintákat, amik a mai napig látszanak. Kb. 7000 embert temettek ide, először csak behányták, nesze egy komplett kultuszt teremtő agyagfigura, hoci egy kis föld, és rohasztották, amíg csontjaira nem esett, aztán mehet az oldalkamrákba. Ezek "megtelt" tábla helyett készültek, és sokat elmond a helykihasználásról, hogy a kőpadló szintjétől 2 méterre kezdődik az ajtajuk...

Sajnos itt fotózni nem lehetett. Készítettem viszont egy videót a taxizásról, ugyanis az szürreális élmény volt. Kezdődött azzal, hogy nem találtuk a taxist. Kimentünk a főútra, semmi. Vissza, semmi. Sehol egy jelzett kocsi, sehol egy jellegzetes, taxisruhás ember, esetleg egy diszkrét táblával a kezében. Adélka, az alfahím odament a recepcióhoz és megkérdezte, hogy esetleg tudnak-e valamit, erre ráböktek egy, a kijárat közelében őgyelgő rövidgatyás fazonra, hogy ő az. Tényleg ő volt, és hát tulajdonképpen el is vitt az autójával, szóval nevezhetjük taxisnak. Én ültem elöl (baloldalt, nyilván), az én fejemet vitte le a huzat, és vélhetően én hallottam legtöbbet a Sugar Baby Love-ból, a Will You Still Love Me-ből, és a Love Is in the Airből is. Szóval a soundtrack már megvan a filmhez, melynek során a vicces máltai közlekedési táblák (pl. lámpa előtt "Reduce speed when red" és társai, "Hooves and rails must be lined with rubber" és társai) is láthatóak.

A Hypogeum után következett az igazi csoportos attrakció: a Harbour Cruise, ami egy majd' kétórás turné a kézfej alakú Great Harbour körül, máltai akcentusú vezetéssel. Eszméletlen mennyiségű fotót csináltam, többek között a Tom Hanks készülő filmjében szomáliai kalózokat alakító fekete ifjakról, néhány kimustrált teherhajóról, meg az újgazdagok jachtjairól. Ezekből később válogatást fogok publikálni emitt.

 

Rájöttem, hogy iszonyatosan imádom a kikötőket, részben mert az átmenet helyei több szempontból is, részben meg mert valahogy a "kulisszák mögött" feelinget adják a kikent-kifent fényes utasszállító hajókhoz meg mindazokhoz az árukhoz képest, amik áthaladnak rajtuk.

Ezután Málta partinegyedébe, Paceville-be mentünk, ahol vendéglátónk egyik hobbijának, a geocachingnek hódoltunk. Jobban mondva az egyik német kartárs lelkesedett be nagyon a GPS-ével, de megvicceltük: amíg nem nézett oda, a lányok "megtalálták" a geoládát, és beleírták a papírra a nevüket, aztán mi előadtuk, hogy segítünk keresni, "ugyan, melyik laza kő alatt bújhat meg az a fránya, és egyáltalán mi lehet?". Utána felsétáltunk egészen a homokos parton túlra, a Corinthia hotelig, ahol anno családdal laktunk (aki már megint burzsoá tyúkot kiáltana, azzal közlöm, hogy ötven fok volt, és ilyenkor Málta élvezhetetlen, vagy csak légkondicionált buszból élvezhető, úgy meg olyan, mint az összes többi hely), és háromnegyed óra után rádöbbentem: arra várunk, hogy egy család eltakarodjon a tengerparti csónakházukból (beüljenek két darab jobbkormányos kismazdába, mellesleg, alant láthatók),

hogy lemehessünk oda is valami geoládáért, aminek a megtalálásához ráadásul be kell lépni a vízbe, és a kulcsszó: "envy". Hm. Önként jelentkeztünk Csigával, hogy visszamegyünk a buszhoz fogadni a Sliemából érkező többieket.

Mert vacsorázni is itt vacsoráztunk, kérem, a Paparazzi nevű, felkapott tengerparti teraszon (és most lehet rám irigykedni, ugyanis bár wifi nem volt, vendéglátónk szorgalmasan megjelölt engem a Facebookon egy képen, tehát már hivatalosan is ott voltam). Ma geocachingelő barátunkon volt a sor, hogy válasszon bort, ennek megfelelőe dél-afrikai vörösbor volt a menü, de én már betáraztam a hotel hűtőjébe egy-egy máltai gyöngyöző rozét és egy fehérbort, úgyhogy minden oké. Mivel már napok óta helyi halspecialitásokat ettem, úgy döntöttem, nyaralok, és betoltam egy guacamolés burgert, meg egy... hát, egy desszertet.

Kihozzák a napi ajánlatokat, és ott van, hogy "strawberry pavalova". Hát ez meg ki? Külön felhívták a figyelmet, hogy már csak egy van belőle, ekkor már tudhattam volna, hogy enyém lesz, csak még megkérdeztem azért, hogy mi az. Hát olyan, mint a meringue. Köszi! Hiányos műveltségem (amire többen felhívták már itt a figyelmemet, bár gyanítom, hogy olyanok, akik ha valamiben egyáltalán megszerezhetik a fölöttem aratott dicsőség kétes érdemét, az kizárólag a műveltség lehet, és remélem, hogy a nyakatekert fogalmazás ellenére pontosan érthető) arra engedett következtetni, hogy ez távoli rokonságban áll a habcsókkal. Kikértem.

Képen nyilván kifejezőbb, de úgy tessék elképzelni, hogy alul egy nagyon picit (tehát nem kőkeményre) sült habcsókréteg, rajta eperzselé, azon egy vastag réteg kemény tejszínhab, a tetején még egy réteg habcsók, mellette meg egy nagy gombóc rózsaszín fagyi. Nyaralunk, basszus, kezdek rákapni a teljesen felesleges kalóriák ízére. Holnap Gozo és Comino, hazafelé pedig benevezünk egy halpedikűrre (igen, mindazzal együtt, amit a Mensa-listán olvasni lehetett).

Aki még most is irigyel, annak elmondom, milyen horrorisztikus dolgot műveltek az ebédemmel. Végre találtam étteremben halloumi sajtot, ezt kértem, pitában. Egész rendes hely volt, össze lehetett válogatni, milyen salátákat kérsz bele, meg minden. Meg is csinálta szépen a pitámat, majd lefektette és feltekerte. Egy pitát. Tört-szakadt, folyt ki belőle minden, rá a papírra, gyógyíthatatlanul elázott és összeragadt az egész, még a nejlonzacskó is sírt, amibe beletették ezt a meggyalázott, erkölcsileg lenullázott, kisemmizett pitát. A szívem vérzett érte. Egyébként finom volt, de a formája javíthatatlan. Micsoda barbárság! Ezt kivételesen nem fotóztam le, túlságosan megrázott.

Hozzászólások

Az a Csiga? Üdv az egész csapatnak, érezzétek jól magatokat (na jó, amúgy is ezt teszitek)!

De ez nem azonos a Fefe Csigájával. Neked is üdv! :)

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio