Groupie

Címkék: 

J. mondta ezt meg nekem rólam: nekem fontos az, hogy valami menő. Nem muszáj, hogy az legyen, de elég pontosan el tudom dönteni, hogy mi a menő és mi nem. Zenekarnak lenni például menő. Világéletemben művészek között akartam lenni. Én vagyok az ideális groupie.

Tegnap (6-án, ne kérdezd, miért) március 15-i megemlékezést tartott a Néppárt kb. két percre tőlem. Biztos volt, hogy elmegyek (Rackajam koncert!), de kissé gondolkodóba estem, hogy mit vegyek fel. Napközben elegáns gatyában mászkáltam, de úgy kedvem lett volna egy farmerhoz! Na de mégis március 15. Na de Ferenczi hétszentség, hogy nem fog öltönynadrágba bújni. Végül ez döntött, és mivel az egyetlen működőképes kék farmerom még nem lett felhajtva, felvettem hozzá a magas sarkú tornacipőmet, amit J. utál, én viszont imádok. 

Képzelj el egy nagy termet, a meszelt falakon beugrókkal, ahová felváltva vetítik az "Első Felelős Magyar Miniszterium"-ot, Petőfit, a forradalom helyszínein a tömeget, meg a Nemzeti dalt, mint olyat. Széksorok, tömötten. Engem szerencsére kihalászott egy futólagos ismerősöm, velük ültem a szélén, párnázott padon, remek rálátással.

Kokárda, Himnusz, öltönyök, beszédek, komolyság. És jön a Rackajam. Meg Roby Lakatos, aki tényleg istentelen jó hegedűs, de ki is ütközik rajta a vonó. Ferenczi farmerban és zsinóros mellényben. A basszusgitáros Herczeg Zoltán-ingben. A kürtös egyedi veszkócsizmában. A zenekarhoz tartozik még egy rasztás tangóharmonikás meg egy élére állított tornazsámoly, mint hangszer. 

Én őket a Hegyalján hallottam utoljára, az ottani szokásos körülmények között, úgyhogy nagyjából annyi maradt meg, hogy "csikós vagyok az alföldi rónán". Annak idején pont azt gondoltam, hogy ja kérem, ha ezt már lehet dalszövegként értelmezni... De ez most is megvolt, a kedvencem viszont nem ez, hanem ez:

"De tiltakozni és akarni, 
De, jaj, még most, most meg nem halni, 
De élni, de élni."

Ady. Hát nem baromi jó?

Én nem tudom, a többiek hogy bírták mozdulatlanul, én ülve táncoltam. A végén kezdett néhány idősebbnek megmozdulni a lába, de csak bokából. Visongás mindenesetre volt. Ferenczi cafrangokra szaggatta a vonóját.

 

Utána fogadás, ami, magyar szokásokkal ellentétben, nem azt jelenti, hogy eldöntheted: megelégszel a Goldfischlivel vagy megmérkőzöl a fél pohár borért, hanem konkrétan két óra múlva is volt még bor. Fehér is, vörös is. A kaja megint a svédasztalok mágiáját követte: nem tudom, hogyan, de mindenki mindig tudja, hogy mi az, ami nem finom, és abból nem esznek, csak az elvetemültek. Ősi magyar garnélarák, olajbogyó, tortilla, dinnye-sonka meg valami szalámi volt. Hozzá felszínes csevegés egyszer látott parlamenti ismerősökkel, a sráccal, aki tegnap elhozott a reptérről, meg annak magyar kultúra iránt érdeklődő belga haverjával. 

Hát egyszer csak látom, hogy a zenekar tagjai poharat ragadtak és elvegyültek a tömegben. Otthon nem szoktak ilyet, nem tudom, a közönség színvonalától félnek-e, vagy csak itt hatott rájuk a magyarok-külföldön feeling. A frontembernek megakadt rajtam a szeme (egyébként is úgy közlekedek mostanában a világban, mint egy vénuszi szuperhős, nem tudok észrevétlen maradni), és, mit mondjak, szívesen szóba elegyedtem volna vele. Udvariasan exkuzáltam magam belga barátomnál, és odamentem gratulálni Ferenczinek. Nemsokára megjelent az egyik EP-képviselő neje, és áradozni kezdett, de aztán egyszer csak az utcán találtam magam a fél zenekarral, ők cigiztek, én fáztam. Jó program, nem cserélném el. Ezúton közlöm NC-vel, hogy Ferenczi Gyuri üdvözli.

Nem tudom, hogy átjön-e, talán lenyugodtam már egy kicsit, de nekem ez az idei évnek tuti hogy a legnagyobb kalandja. Olyanok közelében lenni, akik eddig a színpadon voltak, hallgatni az eszmecseréjüket, hogy milyen hegedűt vettek és hogy hangosítanak Amerikában, az gyakorlatilag priceless. És egészen dekoratív vagyok, szerintem nem is zavartam őket. 

Lassan (el)fogyott a bor, kezdtek már ki is dobni minket, ekkor a bulik törvénye szerint a török kajálda szokott következni. Szégyen-gyalázat, négy hónapja brüsszeli lakos vagyok, de fogalmam sincs, hol lehet éjjel 2-kor ilyet kapni, szerencsére ők előző nap már felfedezték a "gyros-utcát". Ahányan fértünk, benyomultunk Roby BMW-jébe, és az autófajra jellemző vezetési stílussal megérkeztünk. Kezdett Kerouac-i jelleget ölteni az este. Hajnali fél 4-ig legeltem a rackákkal, aztán részt vettem egy laza erkélyjelenetben, majd ágyba zuhantam. Szűk 4 óra alvás után tíz perccel megelőztem az ébresztőmet, tűzoltás jelleggel főztem másfél liter bivalyerős maté teát, benyakaltam, toltam két grapefruitot, és elmentem életem legborzalmasabb ülésére, de arról nem írok ebben a bejegyzésben. Mert ez arról szól, hogy szabadság, imádjuk, amit csinálunk, és attól jó is lesz, és hogy mennyire, mennyire emberiek vagyunk, és az meg aztán tényleg a legjobb. 

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio