Néhány szó a hétvégémről

Tudom, hogy már lassan közelebb van a következő, mint az előző volt, de amennyi aludtam (majd elmondom mindjárt), remélem, megbocsátjátok nekem. 

J, a drága-drága, eljött értem egész Pozsonyig. Kicsit lebegtette, de gyakorlatilag első szóra. Rusnya egy ország Szlovákia, bocsánat, akinek a lelkébe taposok, de szürke, sivár, a reptér lepusztult, minél hamarabb tűzni szerettem volna onnan. Így is tettünk, és Pesten már ragyogó napsütésben csináltuk a szokásos ámokfutást: kávézóból Vapianóba, onnan fel a Hármashatárhegy aljába, ahol kit mást szúrtunk ki a legnagyobb kapcsolati válság közepette, mint Desirée-t (aki rendesen naponta felfutna, novembertől egy rövid ideig fél kiló vasat operáltak a bokájába, hogy ne csinálja, erre hoz két botot és gyalogol, vazz). Levágtuk J-t egy-egy desszertre meg kávéra. Szóval ilyenekkel múlattuk az időt ahelyett, hogy például megnéztük volna a szülinapom leendő helyszínét, mert annak például értelme is lett volna.

Este Desirée-vel megnéztük az Örkényben a pillantást a hídról, nekem nem jött be, olyan volt, mint egy amatőr előadás - profi árakon. Csuja a dokkmunkás szerepét úgy képzelte el, hogy meló után a saját kanapéján egyenes háttal, kezével maga mellett, lábait párhuzamosan tartva, talpát a földre helyezve ül. Más mondanivalóm nem is nagyon lett a darabról, kicsit tényleg iskolai színjátszókörre emlékeztetett. Előtte viszont beültünk a Godot-ba, ahol, mint jól nevelt, egészségtudatos juppik, valami isteni sült gomolyát ettünk salátaágyon, meg én ledöntöttem négy deci Tréfli cuvée-t. Kivételes lelkiállapotban néztem tehát a darabot. 

Szombaton vörösödtem hajilag, aztán este felöltöttem a halálfejes nyuszis piros harisnyát, a piros-fekete Desigual szoknyát, és a fekete topot fekete boleróval, a számat intenzíven kifestettem, és Jóanyám elvitt megsétáltatni a színházba (A kaktusz virága). Baromira élveztem, hogy a nők szeme is végigszalad rajtam: hogy néz ez ki? Pasijaik pillantása megadta a választ: jól néz ez ki. Szeretem az ilyet. A darab meg végre egy tisztességes vígjáték, Szulák, mint hirtelen kivirágzó - nem is kaktusz, igazi vérbeli trampli, Köllő Babett kedves, üres, szőke fruska, aki pillanat alatt képes átváltozni szerelemféltő nőstény tigrissé, aki körbepisili az amúgy öreg, rozzant, elköteleződésre képtelen pasit (Reviczky). Körülöttük további szinkronhangok ügyeskednek. Jókat nevettünk.

Vasárnapra enyhén pofátlanul szerveztettem NC-vel egy mozit, és a falka nagy többsége felelt is a hívásra. A mágia színét néztük, nem volt nagy etwas. Az effektek különösen alacsony költségvetésűnek tűntek, nemhogy az űrhajót, de egy sima vágtázást is blueboxszal vettek fel. Hamar letudtuk, hál'istennek, és jöhetett a szokásos, éjszakába nyúló beszélgetés. A legjobb része ennek nagyapám helyett nagyapám volt, aki mellett ülni feliratos film esetén élvezet. Pillanat alatt köpte a megoldást pont azokra a fordítási érdekességekre (circumfence, Unseen University), amiken én is elgondolkoztam, és a szeme ugyanúgy azonnal a gépelési hibákra ugrott, mint az enyém. Bár ha jól gondolom, ezt alighanem örököltem, Jóanyám az imént képes volt levelet írni, hogyaszongya az egyik bejegyzésemben a nagyobb-ot egy b-vel írtam. És télleg. 

Aztán még haza is vitt, és azon kaptam magam, hogy képes vagyok beszélgetni vele. Régen nem ment, alighanem azóta felnőttem. Ő az, aki valahogy a mensás (sőt) intelligenciája ellenére vénségére bölcs lett. Tök jó dolgokat mondott pont arról, ami mostanában foglalkoztat. Ilyenkor nagy megnyugvással jövök vissza Brüsszelbe, mert tudom, hogy a világ azért alapvetően rendben van.

Sőt, SŐT... de ez már másik bejegyzés.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio