Sir? No, thanks

Van egy új szőrfalóm, és ez olyan élmény, amit egyszer minden férfinak ki kellene próbálnia. Már napok óta készülök rá, hogy kipróbálom, lehet, hogy ez volt az oka, hogy ma egész éjjel Kálid Artúrral mászkáltam álmomban, és amikor váratlanul levette az ingét, és simára volt borotválva a mellkasa, csalódottan rászóltam, hogy azonnal vegye vissza.

Szóval rengeteget fejlődött a technológia, amióta én legutóbb (kb. 10 éve) epilátort vettem (na jó, akkor még "kaptam"). Azt most otthon hagytam (a pizsamáimmal, papucsaimmal és ágyneműimmel együtt), mondván: majd veszek Brüsszelben. Mivel folyton harisnyában járok, és szerettem volna ujjatlan topban hastáncolni, a szőrtelenítés kezdett sürgetőbb kérdéssé válni, mint a többi beszerzés. 

Ő egy Philips Satinelle Soft, és azért esett rá a választás, mert adnak hozzá szőrfelállító masszírozó kesztyűt, zselés kesztyűt, amit hűteni lehet, és van hozzá borotvafej trimmelő meg masszírozó feltéttel. Ja és szép lila virágok vannak rajta.

Úgyhogy ma nekiveselkedtem, és el voltam ájulva tőle. Két sebessége van, a gyorsabbik ugyanolyan fájdalmas csipkedő, mint a régi, de a lassabbik olyan kíméletes, hogy alig érezni, és selyemsimára leszedi. Elégedetten vettem fel egy szoknyát. 

Tanulság: fiúk, mindig várjátok ki, amíg a barátnőtök elkészül, mert ha nem teszitek, akkor nem fogja elég szépnek érezni magát, és az egész randi alatt nyugtatgathatjátok, hogy de igenis jól néz ki. 

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio