Aagusztushúsz

Az ország születésnapja, ez volt tegnap. Meg kell mondjam, sokkal látványosabb, hallványosabb, és egyáltalán: méltóbb a Pannon Pumához, mint gondoltam, vagy emlékeztem rá.

Carlos jött ebédre, Jóanyám megint remekelt. Vett nekünk sárgadinnyét, Carlosnak makarónit, nekem valami sült zöldséges-húsos valamit tálalt fel, aztán még fagyit is. Valamiért rossz kedve volt, és ilyenkor mindig rám süti, hogy én vagyok frusztrált. Pedig én nem, hacsak nem a fagyi miatt, mert mi lesz az alakommal (most tényleg elhatároztam, hogy fogyni fogok, ami nagyon egyszerű, csak annyi a lényeg, hogy ha választanom kell pl. "enni-nem enni", "húskrumpli-saláta", "futás-blogírás" és hasonló alternatívák között, csak arra kell gondoljak, hogy melyiktől lesz olyan alakom, hogy beleférjek a csillagos farmerembe, mire eljön a szezonja. Egészen egyszerű.).

A délutánt én szerveztem, ez látszik a változatos programokon, az állandó rohanáson és idegeskedésen, hogy mikor folytatják már, meg hogy nem hagyom Carlost enni... Szóval a (nemcsinálunkreklámotsenkinek)Air Race másfél órával később kezdődött, de megérte várni! Jó helyünk volt, az összes kaput láttuk, és rázhattam a rácsot, ha éppen olyan kedvem volt.

Gyönyörű szépek a kis repülők, mintha Isten legókészletéből pottyantak volna. Mielőtt elindultak, azt mondták nekik: "Number One, Kirby, speed/exceed/proceed/? to the tracks, smoke on". Nekem ez a "szmókon" tetszett a legjobban.

Palik annyira belelkesedett egy műrepülő helikoptertől, hogy ilyeneket mondott: "Ha kiderül, hogy gitározni is ő gitározik, én feladom. Érted Gabi, hanyatt esik!" Jöttek szép nagy, ötven-hatvan éves ezüst repülők, meg egy ötös kötelék, akik érdekes hurkokat mutattak be. Egyszer lehetett volna baromi jó fényképet lőni: valahogy előttük látszott öt madár, szegények, ők is próbáltak kötelékbe állni. Persze nekik nincs rá 25 évük, mint annak a jet team-nek.

5-kor lett vége, az a Mangold nyert, aki ráérzésre a leginkább sztáralkat, Top Gun pilóta meg minden. Chambliss második lett, pedig ráérzésre ő a legjobb. Szegény Besenyeinek hiába hujjogatott az egész nézőtér (1 millió 600 ezer ember, ez azért mégiscsak valami), csak negyedik lett.

Moziba mentünk a L'ecsóra. Némi francia szöveg akadt benne, bár az amcsik fukar kézzel bánnak az ékezetekkel. Hát, mit mondjak, nem volt akkora szám, de azért aranyos. És hogy milyen élethűen tudnak ma már animálni, az meg egészen félelmetes.

Végül tűzijáték. Egy aranyos család állt mellettünk, papa, mama, két fiú, két lány. A papa kész kotlóstyúk volt, minden előzmény nélkül ilyeneket mondott: "Jaj, édes kicsinyeim" meg hasonlók. Szerintem - szeretném azt hinni - ettől egy fiú nem nyápic lesz, hanem talán magabiztos meg derűs. Carloskámnak biztos nem jutott ennyi szeretgetés gyerekkorában, én igyekszem most pótolni, de van, amit már nem lehet. Ha egy ember ébren van és kibír négy órát anélkül, hogy megszólalna, akkor én ott tehetetlen vagyok. A tűzijáték különben szebb volt, mint a párizsi, és nem is álltak utána rohampajzsos rendőrök a metrónál. Nagyon profi volt a tájákoztatás, két nyelven nyomták, hogy írjuk rá a mobilszámunkat a gyerekünk kezére meg ilyesmik. Ha valamiből tanul ez az ország, akkor az a katasztrófa. Mivel ott maradtak a hangszórók az Air Race-ről, a zenét is lehetett hallani, és tényleg összekomponálták a rakétákkal! Nekem a kis sivítós ondósejtek a kedvenceim, meg azok, amik kihunyás után még csillognak egy kicsit. Eső volt, meg hideg, én meg egy szál kis fehér szoknyában. Lehet, hogy meg is fáztam, de az biztos, hogy a fogmosás tegnap este kimaradt. Aj-jaj.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio