A kultusz

Vannak az ilyen összevissza élő emberek életében is visszatérő elemek, mondhatni rituálék. Ezek elsősorban a parlamenti naptárnak, azon belül is a strasbourgi heteknek köszönhetők. Számtalan túlélési stratégia van, onnantól kezdve, hogy ki mivel repül, hol alszik, mit eszik, melyik boltba szabadul be, az évek során mindenkinek kialakult már a gusztusa (mondanom se kell, hogy nem sokakkal osztozom az Airbnb-parlamentimenza-Sephora kombón).

Grenoble

Térjünk vissza inkább az utazós képekhez, a magánéletemhez semmi közötök, vagy legalábbis nem itt. Szóval voltunk Grenoble-ban, MY-NY-on. Ezzel kapcsolatban megint az volt az élményem, hogy minek jöttem ide, de azt be kell valljam, a szilveszter jobb volt, mint a tavalyi, és nem kellett pezsgőért se menni*.

Ilyen volt a város:

Az én princípiumom

Ebben a tehetségesfiatalok programban, amiről az ismerőseim rendre megkérdezik, hogy én gondozok vagy engem gondoznak, mehetünk ötször coach-hoz. Mindenki ugyanahhoz. Én is mentem, miért is ne. Azt akartam vele megbeszélni, hogy eddig ugye volt egy darab szakmám, amire viszonylag rája születtem, de ha valami mást akarok csinálni, azért kábé mindenhol küzdeni kell, és hogy döntsem el, hol küzdjek, ha egyik irányba se húz erősebben a szívem.

Az oroszlán jegyében

Visszamenni az embernek a saját volt iskolájába tíz év után biztos nagy fless lehet, de csak a helyszín miatt, megnézni ugyanazokat a zugokat tét nélkül, mert az emberek rég mások és semmi közöd hozzájuk, tanárral meg nem bandázunk*. Tehát voltaképpen ideális egy koncert erejéig bemenni és utána a sötétben kóborolni a kihalt folyosókon. Én megfogadtam magamnak, hogy soha többet nem teszem be a lábam a Ferences Gimnáziumba, egyébként is két ember volt ott, akik miatt még mindig nem volt érdemes oda járni, de legalább úgy-ahogy túléltem a dolgot.

Mindig vannak feladatok

Most éppen választhatok, hogy fontosság vagy sürgősség szerint foglalkozom dolgokkal. Általában a fontosság szokott dönteni, amíg a sürgősség okozta pánik át nem veszi az uralmat. Például a december 26-i, viszonylag biztos grenoble-i kiruccanás gerjesztette bennem a feszkót, hogy már tényleg kéne venni egy autót.

Vis maior

Az úgy volt, hogy a színes karú svéd megszerette Budapestet, amikor négyen dekkoltak a lakásomban úgy, hogy én itt se voltam, aztán eljött egyszer akkor, amikor itt voltam, és hozott még öt svédet. Ezek egyike már a megjelenésekor kiszúrta a szememet a gyakorlatilag karikába sederített bajszával, meg hogy át lehet látni a fülein, az egyikben még a porcon is átütöttek egyet az iratlyukasztóval*. Hát még amikor panaszkodni kezdett, hogy neki minden inget igazíttatni kell, mert annyira széles a válla és keskeny a csípője.

Cic

Arra kellett sajnos rájöjjek, hogy Strasbourg otthonosabb nekem, mint bármelyik hely, ahova rohangálni szoktam, Budapestet is beleértve. De persze ez csak azért van, mert ott legalább minden viszonylag kiszámítható, és kevesebb ember tör rám, hogy felborítsa a napi terveimet. Van viszont váratlan cic az Airbnb-ben

Multikulti taxizás

Ezt azért megírom, mert elég vicces. Adott egy hétfő, meg egy strasbourgi hét, budapesti tolmácsok migrálnak változatos stratégiákkal a Parlament felé. Hárman szavaztunk a baden badeni Wizz járatra. Onnan a reptérről vagy busszal, majd két vonattal jut el az ember Strasbourgba, vagy foglal egy taxit. A taxikat a reptér honlapján reklámozzák, elvileg nem emberevők.

Oldalak

Feliratkozás Raya naplója RSS csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio